Csütörtöktől elutasítják azokat az okmányirodákban, akik nem az új előírásoknak megfelelő szerződéssel szeretnék átíratni autójuk tulajdonjogát vagy az üzembentartó személyét.
Július elsejétől az okmányirodák dolgozói nem írják át azokat a gépjárműveket, amelyeknek tulajdonjogában vagy üzembentartója személyében történt változást nem igazolja teljes bizonyító erejű magánokirat. Csúnya jogi fogalmak ezek, pedig a lényeg csak annyi, be kell tartani a szerződésmintában előírtakat, különben nem kapunk új forgalmi engedélyt és törzskönyvet. Ugyanis idén januártól megváltoztak a gépjárművek tulajdonjoga, illetve üzembentartója változásának igazolásához szükséges tartalmi követelmények. Érdemes odafigyelni, hogy az új előírás a gépjármű és a szerződő felek pontos adatainak feltüntetése mellett elvárja, hogy egyértelműen kiderüljön a jogok átruházása valamely ellenérték (pénz vagy cseretárgy, örökölt tulajdon) fejében vagy ingyen, például ajándékozással történik. Tartalmaznia kell az iratnak, hogy a felek eleget tesznek a bejelentési kötelezettségüknek, valamint ismerik a bejelentés elmulasztásával járó következményeket. Többnyire eddig is tanúk jelenlétében jött létre a megegyezés, ezután azonban kötelező lesz két tanúval hitelesíteni, hogy a felek saját kezűleg írták alá a szerződést. Mivel az okmányirodában a bejelentés jogosságát mindkét fél az eredeti irat egy példányával igazolja, ezért a szerződéseket két-két példányban kell elkészíteni.
Szerencsére az új szabályoknak megfelelő szerződésmintákat is közzé tettek, ezek az alábbi linken tölthetőek le:
http://www.nyilvantarto.hu/kekkh/kozos/index.php?k=letoltheto_hu_gepjarmu