A Szatmári Híd Egyesület szervezésében megrendezésre kerül a Partium elsõ nemzeti jellegû, hagyományõrzõ, ifjúsági tábora.A rendezvény célja a kárpátmedence különbözõ területein élõ fiatalok közötti közösségi érzés megteremtése, és a nemzeti öntudat erõsítése.
Partiumi HÍD Fesztivál - Sándorhomok
2010. július 15-18
Nagyobb térképre váltás A tábor teljes ideje alatt, egésznapos szabadidős, valamint gyermekprogramokra kerül sor és minden napot színvonalas koncertek zárnak. Rendezvényünket hiánypótlónak szánjuk, hisz a szórakoztatáson túl, programjainkkal hangsúlyt fektetünk az értékek közvetítésére is. A tábor kiemelt programjai között megemlíthetünk irodalmi, kulturális, tudományos, valamint történelmi előadásokat is.
Július 15, csütörtök14.00. Megnyító
Ünnepi köszöntot mond dr. Raffay Erno, Budapesti történészprofesszor, a Trianon Kutatóintézet elnöke.
Köszöntot mondanak:Roszpapa Csaba, Lázári község alpolgármestere és Krakkó Rudolf a Szatmári Híd Egyesület elnöke, a rendezvény foszervezoje.
14.40. Áhitat (Somfalvy Edit,református lelkész)
15.10. Kulturális musor. Néptánc, szavalatok, népzene.
18.00. Közéleti kerekasztal..Közösségvezetés ellenzékbol.
Résztvevok: Vona Gábor , a JOBBIK elnöke, ,Rácz Szabó László, a Zentai Közgyulés elnöke, Orosz Zoltán, Érpatak polgármestere , Mosdóczi Vilmos, Kaplony polgármestere.
19.30. Koncertek
- KoporShow—Székelyföld
- Jászmagyarok—Magyarország
Július 16, péntek10.00.Áhitat (római katolikus)
11.00.Dr. Varga Tibor--Szent Korona-tan
12.30.Hetesi Zsolt, fizikus-- Kiút a válságból
14.00.Dr. Raffay Erno—A Trianoni Békediktátum. Elszalasztott lehetoségek.
15.30.Wittner Mária-- országgyülési képviselo: Nem ért véget a forradalom.
Könyvbemutató
17.30. Szondi Miklós—Rovásírásunk titkai
19.00.Néptánc
19.30.Koncertek
-Fanka Deli (M.O.)
- Napvágás ( M. O.)
- Knock Out ( Erdély)
- OSSIAN
00.00. Retro-buli. 60-as, 70-es évek legjobb slágereivel, a Kárpátaljai Máté Öcsivel és a SYRIUS-szal
Július 17, szombat 10.00. Áhitat ( Ft. Csury István, püspök)
11.00. Ft. Csury István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke--Egyházi átvilágítás.
12.30. Buzánszky Jeno, a legendás-híru Aranycsapat tagja:Lesz-e még magyar foci?
14.00. Határ-menti Települések találkozója. Kulturális, népzenei bemutatók.
16.00. Boross Erno, publicista:Hogy a magyar pusztuljon… --Könyvbemutató és eloadás a Földvári haláltáborról
17.30. Kocsis István-- A Szent Korona, a legfobb hatalom
19.00. Népzene: Nagykállói Asszonykórus
19.30.Koncertek
-Gyökér( Szatmárnémeti)
- H599 Történelmi rockzenekar(M.O.)
- MagyaRock(M.O.)
00.00. Táncház, élo zenével. Zenél a Szatmárnémeti Szárazfa Népi Együttes. Közremuködik a Csodaszarvas Néptáncegyüttes ( Egri, Szatmár megye)
Július 18, vasárnap 10.00.Áhitat( görög katolikus)
11.00. Harc az Országgyülésben--Dr. Gyüre Csaba és dr. Apáti István, Országgyülési bizottsági alelnökökkel beszélget Kádár Ferenc-- Nagykárolyi író, az EMNT Szatmár megyei elnöke.
13.00.. Sajtókerekasztal ( Kubínyi Tamás, Siklósi Bea,Borbély Zsolt Attila, Losonczi Pál, Ágoston Balázs)Harc az Országgyülésben--Dr. Gyüre Csaba és dr. Apáti István, Országgyülési bizottsági alelnökökkel beszélget Kádár Ferenc-- Nagykárolyi író, az EMNT Szatmár megyei elnöke.
15.00. Dr. Bencze Izabella, jogász-- Magyarország kirablása
17.00. Dr. Székelyhídi Ágoston -- Változatok a magyar nemzettudatra
17.30. Kultúra és a nemzettudat összefüggései. Kulturális kerek-asztal. Beszélgetotársak:
Dr. Székelyhídi Ágoston, író, dr. Bertha Zoltán, író, dr. Ozsváth Sándor , irodalomtörténész, író.
19.30. Néptánc
20.00. Koncertek
- NemEz ( Székelyföld)
- Cool Head Klan ( M.O.)
- Levédia (Szatmárnémeti)
- Romantikus Eroszak (M.O.)
Párhuzamos programok:1) Gyermeksátor-egésznapos programokkal
2) Szatmári pálinka bemutató (péntek-szombat)
3) Magyar borok bemutatója :Borbély Zsolt Attila, gasztronómus
4) Hagyományorzo és sportbemutatók
- Helyi kisiskolások karatebemutatója a Szamuráj S.K. Lázári csoportjától.
- Vatya Népe Hagyományorzo és Íjászegyesület. Közelharc- és íjászbemutató- Újlengyel. M.O.
- Baranta.- Debrecen
- Turul-Sas lovagrend. Nagybánya.—Középkori játékok, táncok és harci jelenetek
- Kalotaszegi Kerecsen. Sztána.—Lovasíjászbemutató.
- Focibajnokság. Megnyítja: Buzánszky Jeno, a legebndáshíru Aranycsapat tagja
5) Szatmári magyar gasztronómiai bemutató
Szatmári sváb gasztronómiai bemutató, borkóstoló
6) Irodalmi-történelmi kvíz
7) Csocsó-bajnokság
- És sok egyéb
http://www.hidfesztival.eu/