Karcagon megtalálták Rózsa Sándor alagútjait

Karcagon csaknem két évszázada él a legenda a Morgó csárda körül. A vendéglő állítólag annak idején Rózsa Sándor és betyárjainak törzshelye volt — ám be- és kimenni sosem látták őket. Elképzelhető, hogy kétszáz év után megtalálták a karcagi Morgó csárdából kivezető alagút másik végét?
– A napokban hallottam, hogy megtalálták a Morgót összekötő egyik pincerendszer végét Karcagon, a Széchenyi sugárúton — mondja lelkesen Kovács Jánosné rokkantnyugdíjas. — A nagyapám egykor mesélte nekünk gyerekeknek, hogy a Főző-féle házban volt egy pince, amiben még híres betyárok is megfordult száz évvel ezelőtt.

...

A 2. magyar hadsereg megsemmisülése emlékére Don-kanyar 1943. január 12.

1942. november 22-én befejeződött Sztálingrádnál a 6. német hadsereg körülzárása - megkezdődött részekre szabdalása és fölmorzsolása. A gyűrű biztosítására - a felmentési kísérletek esélyeinek csökkentésére - 1942 decemberében a Vörös Hadsereg visszanyomta a Sztálingrádtól délre álló olasz csapatokat, majd
...
1943. január 12-én - részben ugyanezzel a céllal, részben a Voronyezs elleni támadás előkészületeként - a 2. magyar hadsereg által védett 200 km hosszú Don-menti terepszakaszon is támadásba lendültek a jelentős páncélos erőkkel támogatott szovjet hadosztályok. A túlerejű offenzíva már az első napokban több helyen áttörte a hiányosan fölszerelt magyar csapatok védővonalát. Az eredetileg több, mint kétszázezres magyar hadsereg, amely már az előző hónapok hídfőcsatáiban is jelentős veszteségeket szenvedett (25-30 ezer fő), hatékony légierő és légvédelem, kellő számú páncélos-egység és páncélos-elhárító fegyver hiányában - de egyéb hadieszközökben és ellátmányban is problémákkal küszködve - fokozatosan tért vesztett, darabokra szakadt, megsemmisült. A kemény hidegben megfelelő téli ruházat nélkül harcoló, majd visszavonuló/menekülő katonákat az ellenséges golyókon kívül a fagy is tizedelte: Több tízezren maradtak holtan a hófödte csatatereken. Ezeknek a napoknak a története a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartozik.
...
Magyarországnak nem volt - közvetlen - oka a Szovjetúnió elleni hadbalépésre. A politikai vezetés döntését az a meggyőződés motiválta, hogy az első és második bécsi konferencián német támogatással visszakerült területek (Felvidék és Észak-Erdély) megtartásához szükség van a németek további jóindulatára. A háború első szakaszában ehhez egy jelképes fegyveres támogatás is elegendőnek látszott, a moszkvai csata után azonban megváltozott a helyzet. A németek most már egy teljes hadsereg kiküldését követelték, és a mind erősebben hangoztatott román „kontra-revíziós" igények miatt - most ők követelték vissza Észak-Erdélyt - a magyar kormány nem merte megtagadni a kérést. (Noha ekkor már látszott, hogy a Szovjetúnió elleni háború nem az a sétagalopp, aminek a német propaganda eleinte feltüntette.)
...
Így 1942 január 22-én végül megállapodás született a 9 könnyű hadosztályból, egy páncélosdandárból és egy repülőkötelékből álló hadsereg felállítására és a szovjet frontra küldésére. A hadsereget a szombathelyi 3., a pécsi 4. és a miskolci 7. hadtest hadosztályaiból szervezték. Mivel a román fenyegetés miatt az értékesebb, jobban képzett katonaanyag nagyobb részét itthon akarták tartani, viszonylag magas volt a tartalékosok, sőt póttartalékosok (30-45 év közötti korosztály) aránya. Jelentős számban (20 %) soroztak a kivonuló egységekbe nemzetiségieket (főleg románokat), 10 % volt a munkaszolgálatra kötelezett zsidók és a baloldali mozgalmak aktivistáiból behívottak aránya.
...
A személyi állomány összetételének hiányosságait a felszereléssel gondolták ellensúlyozni. A frontra küldött csapatok ezért megkapták az országban rendelkezésre álló hadieszközök és szállítókapacitás felét, így az átlagos felszereltségű magyar katonai alakulatoknál jóval ellátottabbaknak számítottak (bár a harctéren hamar kiderült, hogy ez is sokkal kevesebb a szükségesnél). Kiszállításukra 1942 áprilisa és júliusa között került sor, az első harcokat június végén vívta a 3. hadtest, a legvéresebbeket - az 1943-as szovjet ellentámadásig - a 9. hadosztály, amely személyi állományának egyötödét már ekkor elvesztette. Mindenesetre, a német csapatokkal szorosan együttműködő, sőt részben német hadseregcsoportosításba tagolt (3. hadtest) magyar csapatok 1942 júliusában kijutottak a Donhoz. Itt az urivi, korotojaki és scsucsjei hídfőket védő szovjet csapatok ellen folytattak véres és csak átmeneti-, vagy rész-sikereket hozó hadműveleteket. Csak a korotojaki hídfőt sikerült tartósan birtokba venni, miközben 25-30 ezer ember esett el, sebesült meg, vagy került fogságba. Közben beköszöntött a tél, és a megfogyatkozott hadseregnek egy újabb nehézséggel kellett szembenéznie: a kegyetlen hideggel. (Egy korabeli filmhíradóban arról számol be az egyik parancsnok, hogy az őröket - vasráccsal fedett - parázsló faszénnel teli kis gödörre kellett állítani, hogy ne fagyjon le a lábuk: A katonáknak nem volt téli csizmájuk.)
...
De a felszerelésbeli hiányosságokkal legalább egyenrangú probléma volt, hogy a katonák zöme - érthető módon - nem tudott azonosulni a hadjárat hangoztatott céljaival:

„...mi nemigen hittük, hogy 2000 km-re Magyarországtól a mi hazánkat védjük, és megnyerjük a háborút ... a mienk, az egy ilyen „mitlaufer hadsereg" volt, amelyiket odadobtak ... valószínűleg ... hogy eleget tegyenek Hitlernek a visszakapott területekért." (Sára Sándor: Pergőtűz c. filmjéből)

A hadsereg szétesésében ez a morális hátrány legalább akkora szerepet játszott, mint a megfelelő téli felszerelés és haditechnika hiánya.
...
És mégis, ilyen körülmények között is, számtalan példája akadt a hősiességnek, a katonai pédamutatásnak, az erőn felüli harci teljesítménynek:

„... egyszer azt veszem észre, hogy a hajlatban egyszerre mintha házak nőttek volna ki, óriási nagy tankok emelkednek ki. Tehát Potudánon az ellenség átkelt, és a harckocsival jön, már itt van. És én akkor ámulva láttam, bámultam ennek az ... egy zászlóaljnak bátorságát, akik a harctérre akkor jöttek ki fegyver nélkül, de most itt zsákmányolt fegyverekkel fel voltak fegyverezve. Bámulatos hidegvér. Az embereim az ellenséges harckocsik között járnak, tüzelnek. Egy hadnagyot látok, azt le is tiporja a gép, de végig tüzel. ... Közelben volt egy gépágyús százados, Kőnig, vagy Hőnig, vagy ilyen nevezetű, és belepuskázott ezekbe a harckocsikba, nem tudom mivel, de egypár harckocsi lángba borult. És ennek hatása alatt egyszerre ezek hátrafelé kezdtek vonulni, s anélkül, hogy nálunk kihasználták volna a lehetőségeket, visszavonultak." (Sára Sándor: Pergőtűz c. filmjéből)
...
„Thurzó őrnagy zászlóalját január 16-án délelőtt érte a harmadik támadás; ezúttal is majdnem egy óráig tartó pergőtűz előzte meg. Az éjszaka folyamán lerakott aknák ismét nagy pusztítást végeztek az óriási tömegben özönlő orosz gyalogság körében. Valóságos hullahegyek tornyosultak az első - elhagyott - védelmi állások és a második védővonal közt. Az oroszok tanultak az első két támadás veszteségeiből, és tankjaikat ezúttal nem küldték a magyar vonalak ellen. Kétórás harc után az ellenség visszavonult. Thurzó őrnagy hangosbeszélőn engedélyt adott a szovjet szanitéceknek, hogy elszállíthassák a hóban jajgató, nyöszörgő és vonagló sebesültjeiket.
A zászlóaljparancsnok tudta, hogy kizárólag jól kiépített kettős védőállásaiknak köszönhetik -amivel meglepték az oroszokat -, hogy aránylag csekély veszteséggel visszaverték az ellenség támadásait." (Ifj. Fekete István: Zászlóalj a Don-kanyarban c. könyvéből)
...
A magyar hadseregnek voltak olyan egységei - igaz, az ellenséges főcsapástól viszonylag távolabbi frontszakaszon -, amelyek még január 28-án is eredeti állásaikban voltak, és csak ekkor kezdték meg fokozatos, rendezett - veszteségektől persze így sem mentes - visszavonulásukat. De a hadsereg zöme ekkor már szét volt verve. Az 1943 február-márciusi létszámjelentésekből kiderült, hogy az eredetileg 207 ezer fős hadsereg több, mint fele (!), kb. 120 ezer ember hiányzik. A Vörös Hadseregnek a januári offenzíváról beszámoló összegző jelentése 40 ezer magyar hadifoglyot említ, a halottak és sebesültek száma tehát kb. 80 ezerre, ebből a halottaké talán 40(-50?) ezer körülre tehető.
..
A Voronyezs melletti Rudkino-ban magyar pénzből épült katonai temetőben tizenhétezer - magyar katonai térképek és a környékbeliek visszaemlékezései alapján megtalált és azonosított - magyar katona alussza örök álmát, a közeli Boldirovszkaján nyolcezer. Ezenkívül Oroszországban további kétszáz kereszt és márvány-tábla emlékeztet az egykori 2. magyar hadsereg orosz földben nyugvó katonáira.

Az elmúlt ötven évben megismerhettük a második világháború olyan parancsnokait, mint a szovjet Zsukov, Malinovszkij, Vorosilov, Konyev, az amerikai Patton, Eisenhower, és az angol Montgomery tábornokokat. Majd a rendszerváltás után a másik oldalról Rommelt, Mansteint, Keitelt, Guderiant, a japán Yamamotót és másokat. Ezzel szemben a Magyar Királyi Honvédség tábornoki kara majdnem ismeretlen sokak számára. Talán csak a doni katasztrófánál megismert Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes (a képen), és a nyilas hatalomátvétel utáni Beregfy Károly vezérezredesek nevei forognak közszájon.
Pedig több ismert tábornokunk is volt a Horthy rendszerben, mint például, Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke, Vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes Honvédelmi miniszter, Werth Henrik vezérezredes szintén a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke, Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérezredes  Honvédelmi Miniszter helyettes, II.SS páncélos hadtest hadműveleti főnöke, Vitéz nemes kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes, a Budai Hídfő parancsnoka, a Vitézi Rend főkapitánya.

Azt már végleg kevesen tudhatják, hogy püspökladányi születésű tábornokok is voltak a Magyar Királyi Honvédség kötelékében. ...

Jön majd egy ember, a második
millenium után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ô lesz az itt,
ki Pannonföldrôl Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.

Ô lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannnónia ismét erôs lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ô szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.
(Szentmihályi Szabó Péter : Nostradamus Hngaricus részlet)

A teljes könyv olvasható, kattintson a képre! (Pdf)

Hogy utaztak? -  Hát még vasút nem volt, kocsin és szekéren. A válasz azonban nem ilyen egyszerű! Mondhatjuk, hogy szekér helyett inkább a hajó (csolnak) volt a sárrétiek leghasználhatóbb közlekedési eszköze. A rét beláthatatlan nádasaiban hajóutak kanyarogtak falutól faluig. Jól ismerték ezeket a rétjárók, mint a mai ember a dűlőutakat.
A járatlan ember azonban csak tapasztalt vezetővel indult el, mert különben eltévedt volna, és a rét hínárjaiban, lápjaiban pusztul el. A ladányiak Karcagra menvén, a mai dögtemetőnél felültek a hajóra és a karcagi védgátnál szállottak ki.
...

Dédnagyapáink elbeszéléséből tudjuk, hogy ezelőtt az Alföldön nagyon sok farkas csatangolt. A Tisza nádas kiöntéseiben, morotváiban, a Hortobágy áradmányos terein és zsombékosain vertek tanyát s onnan rontottak a legelésző nyájakra, gulyákra. A Sárrét pedig igazi otthonuk, bevehetetlen mentsváruk volt.
...

Szerep alatt, a Nagyoldalszigeten lakott Rőköny az öreg pákász. Sokszor végiggázolta a Berettyópart vizét, mégis csak egyszer bukott meg valamiben. Vajjon mibe akadt bele a lába? Húzná ki, de meg se bírja moccintani. Legényfiával meg a másik kisebbel is alig tudták partravonszolni. No ők se gondolták volna, milyen halat fognak!
...

A gyékényvágáshoz augusztus közepén fogtak, mert akkorra érett meg ez a fontos réti növény. A szegény ember erre az időre már sorba vizsgálgatta a jó termőhelyeket: hol szebb és sűrűbb a gyékény? Jó gyékény csak vízben termett, a pocsolyában és szárazon nőtt rossz volt.
...

A Sárrét leghírhedtebb csárdája volt a Karcag és Ladány közti Ágota-csárda. A néphagyomány szerint apácakolostor romjaiból épült egy halomra s az elpusztult zárda utolsó fejedelemasszonyáról nevezték el. A régi Pest - Debrecen országút mellé épült, ahol a Hortobágy folyó a Sárrétbe vész.
...